Nagyigmándi Közösségekért Egyesület Szakmai beszámoló a 2021. évi Csoóri Sándor Programhoz kapcsolódóan NÉPTÁNC kategória

Nagyigmándi Közösségekért Egyesület

Szakmai beszámoló a 2021. évi Csoóri Sándor Programhoz kapcsolódóan

NÉPTÁNC kategória

A Csoóri Sándor program által biztosított keretből finanszírozott táncoktatói díjak – dr. Malomsokiné Varga Nóra és Keltai Gábor részére – a néptáncegyüttesek folyamatos szakmai munkájának fedezetéül szolgáltak.

Janovszki Csenge oktatását biztosító díj fedezte a népi ének éves tanulását.

A mikroport vásárlása nagyban segíti a nagyobb létszámú rendezvények (pl.: táncházak, évzáró, évnyitó) lebonyolítását. Ezekkel a saját szervezésű programokkal igyekszünk népszerűsíteni a néptáncot, éneket és zenét.

Németh Dénes galgamenti dallamokat rögzített felnőtt tánccsoportunk számára.

Az Árgyélus Néptáncegyüttes Árgyélus és Árgyélus kamara csoportja részére készíttetett somogyi viseletek biztosítják, hogy az előadásokon a csoport a tájegységi táncnak megfelelő viseletben jelenhessen meg a színpadon. A Zúgó Néptáncegyüttes galgamenti viselethez vásárolt szoknyákat, kötényeket, alsószoknyákat, vállkendőket, illetve korábbi viseletei kiegészítéseként parasztinget, mellényeket, öveket.

A nyomdaköltség fedezte az év eleji beiratkozás népszerűsítéséhez szükséges plakátok előállítási költségét, illetve a gyermekek részére készített év végi emléklapok nyomtatását, névtábla előállítását. Továbbá a Zúgó Néptáncegyüttes 2022. májusában megrendezésre került 20+2 éves gálaműsorának nyomdai költségét (plakát, prospektus), és részben a jubileum alkalmából megjelent “Az Ördög-hegy legendája” c. könyv készítését.

Az NKE keretein belül működő néptánccsoportok együttesen a település legnagyobb létszámú civil szerveződésének számítanak. Csoportjaink az év során folyamatosan részt vesz a falu kulturális életében, színesítve egy-egy rendezvény programját, tömegeket vonzanak a különböző eseményekre.

A néptánc keretében a közösségi erő fejlesztése, a fizikai és kognitív képességek kibontakoztatása alapvető feladat. Ennek finanszírozása a Csoóri Sándor Program segítségével hozzájárult ahhoz az eredményhez, hogy a külső nehezítő körülmény ellenére (pandémia) a csoportok megtartották taglétszámukat és folytatni tudjuk az eddigi munkát.

Ezúton is köszönjük a 2021-es Csoóri Sándor Programnak és Nagyigmánd Nagyközség Önkormányzatának, hogy a kitűzött céljaink megvalósításához hozzásegítette csoportjainkat!

#csoorisandoralap #argyelus #zugo #nke #nagyigmand